vargapeter.art vargapeter.art
  • HELLO
  • GALÉRIA
    • ESKÜVŐ
  • RÓLAM
  • KAPCSOLAT

A kamera mögött!

Mindig is szerencsés embernek mondhattam magam, mivel azt fotózhattam amit igazán szeretek. A fotográfiának köszönhetően, rengeteg embert megismerhettem, és a sok utazásnak, alkotásnak köszönhetek megannyi új barátot és tapasztalatot. A visszatérő párok, családok, megrendelések, biztosítják számomra a visszaigazolást, hogy a közvetlen, kellemes hangulatú fotózások során mindenki felszabadultan adhatta önmagát.

A munkáim során, nagy hangsúlyt fektetek a megbízhatóságra, hiszen a fotózáson túl nagyon fontos számomra, hogy minden téren biztonságban érezzétek magatokat. Ezért folyamatosan képzem magam, követem az aktuális trendeket, mind fotóim képi világában, mind a technikai felszereléseim által, hogy számotokra minden téren a maximumot tudjam nyújtani.

2010 óta fotózom komolyabban, ez idő alatt kialakult bennem, hogy a fotóimmal a természetes, megismételhetetlen, elkapott pillanatokat keressem, mindezt naturális, dokumentarista stílusirányzatok keretei között, hisz ezek állnak a legközelebb hozzám.

Ez a pár mondat remélem kicsit betekintést nyújtott számotokra a kamera mögé. Szeretném a Ti pillanataitokat, történeteket képeimen keresztül bemutatni, hogy ezáltal az idő múlásával, újra tudjátok élni mindezeket.

 

KÖZÖSSÉGI

 

Images by Varga Péter - All rights reserved! © 2025
TOP